Eredményes versenyt zártunk Dabason!
A Vác-Deákvár Darts Klub 5 tagja december 8-án, szombaton felkerekedett, hogy részt vegyen a VIII. Dabasi Steel Darts versenyen!

A délután 13:00-kor kezdődő tornára végül 66 játékos gyűlt össze. Több másik darts klub is képviseltette magát (Budapest, Ócsa, Dabas stb.). A nevezőket 5 és 6 fős csoportokba osztották a torna elején, ahol egy mérkőzés 2 nyert legig tartott. Sajnos Juhász Gábornak és Ambrus Petinek ezúttal nem sikerült a továbbjutás, viszont Matuk Bálint, Gaál Marci és Molnár Robi veretlenül jutottak tovább úgy, hogy Bálint és Robi összesen 1 leget vesztett, míg Marci ellen még ennyit sem tudtak behúzni az ellenfelek. Így a trió csoportelső erőnyerőként rögtön a 32-es főtáblára kvalifikálta magát.
A sors iróniája, hogy Marci és Robi az első főtáblás meccsének megnyerését követően a 16 között összekerült. Elég komoly derbi kerekedett ki a 3 nyert legig tartó meccsből (Robi 2 db 180-at is összehozott), amelyből döntő legben, végül nem kis szerencsével Robi került ki győztesen, így ő jutott a legjobb 8 közé, míg Marci a vigaszágra került. Bálint ezzel szemben nagy lendülettel menetelt egészen az elődöntőig. Papíron itt is összejöhetett volna egy "házi" ütközet a döntőért, ám a 8 között Robit a későbbi 2. helyezett 3:1-re legyőzte. Bálintunkon volt a revans, hogy visszavágjon csapattársa legyőzéséért, azonban az illető ellenfél rajta is kifogott, s 4:1-es arányban az elődöntőben sajnos ő is kikapott.
Nap végére a Robi-Marci házi ütközet után újabbra sor került, ugyanis a vigaszág elődöntőjében ezúttal Marci és Bálint keveredett össze. Két játékosunk elég komoly színvonalon szórta a tömeget, gyakorlatilag alig volt tripla nélküli körük, viszont a kiszállózás ezúttal Bálintnak ment jobban, s 3:0-ra legyőzte Marcit. Az eredmény messze nem mutatja a játék valós mivoltát, színvonalát! Bálint ezzel a sikerével bejutott a vigaszág döntőjébe, s a 3. helyért játszhatott egy dabasi ellenféllel. A nap végére, este fél 10 tájban azonban Bálint picit hullámvölgybe került mentálisan, így sajnos a képzeletbeli dobogó 3. fokára ezúttal nem sikerült felállni, 4:2-re kikapott.

A verseny összességében igen eredményesre sikeredett: elhoztunk két 5. helyet, egy 4. pozíciót, emellett Bálint és Robi dobták holtversenyben a legtöbb 180-at a tornán! Lesz ez még jobb is, soha rosszabb versenyt! HAJRÁ DUNAKANYAR NYILASAI!!!
Nem utolsó sorban ezúton is köszönjük a Dabasi Darts Klubnak a verseny megszervezését, gördülékeny lebonyolítását, és nem utolsósorban barátságos vendégszeretetét! Gratulálunk hozzá!!